A képen a szociális ágazati dolgozók kicsit kevesebb mint egy évvel ezelőtti tüntetése látható, még a Fidesz-kormányzat alatti Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Karmelita kolostor hírhedt épülete előtt 2025 szeptemberéből.

Mivel akkor a minimálbér-emelésbe és pótlékokba bújtatott ,”15 százalékos”, lényegében láthatalan bérnövekedés lett a dolgozók jussa, érdemi béremelésben pedig azóta sem részesültek, ma már az új kormány Miniszterelnökségének épülete előtt, immáron a pesti...
„Megkapta a követeléseket a kormány” – mondta Magyar Péter, miután kiment a Miniszterelnökség előtt tüntető szociális dolgozók közé.

„Megkapta a követeléseket a kormány” – mondta Magyar Péter, miután kiment a Miniszterelnökség előtt tüntető szociális dolgozók közé.

A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete az alacsony bérek miatt szervezett demonstrációt. 25 százalékos béremelést követelnek, emellett azt szeretnék, hogy az emelés inflációkövető legyen, és a szociális védelmi kiadások érjék el az uniós átlagot. Magyar Péter...
A Mérce nézői még aligha láthattak ilyet: a miniszterelnök személyesen vette át a béremelésért tüntető szociális ágazati dolgozók követeléseit, akinek a megjelenését már önmagában tapssal jutalmazta számos tüntető.

Azt maga Magyar Péter is elsimerte, hogy a követelések a kormány előtt is jól ismertek, és amellett, hogy tárgyalni hívta a szakszervezet képviselőit, ismét a munkavállalók türelmét kérte. Többek között ismét a kivéreztett költségvetésre hivatkozott, valamint arra,...