Mivel akkor a minimálbér-emelésbe és pótlékokba bújtatott ,”15 százalékos”, lényegében láthatalan bérnövekedés lett a dolgozók jussa, érdemi béremelésben pedig azóta sem részesültek, ma már az új kormány Miniszterelnökségének épülete előtt, immáron a pesti Alkotmány utcában demonstrálnak: a SZÁD (Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete) 15.00 órai kezdettel tart figyelemfelkeltő akciót.

Az eseményen a Mérce is jelen lesz, a demonstrációt élőben közvetítjük Facebook-oldalunkon és Youtube csatornánkon!

Az újbóli utcára vonulás oka prózai: az ágazatban dolgozók bére az egyik legalacsonyabb a közfeladatot, közszolgálatot ellátók körében. Az alacsony bérek miatti magas fluktuáció, a szakemberhiány már a szakmai munka és az ellátás színvonalának rovására megy.

Ahogyan a demonstráció előtt kiadott közleményükben írja a SZÁD, miután a kormány tett ígéretet 25 százalékos béremelésre, a legutóbb kormányfőtől elhangzott, két részletben történő, 20-25 százalékos mértéket a konkrét ígéret megszegésének tekintik. Annak a rossz gyakorlatnak a folytatását látják a gesztusban, ami a mindenkori magyar kormányokat jellemezte az elmúlt 30 évben.

Hangsúlyozzák, hogy elismerik azt, hogy a Tisza-kormány láthatólag igyekszik meghaladni elődei szegényellenes működését. Ehhez azonban szerintük az is hozzátartozik, hogy egyrészt partnerként kezelje a munkavállalókat, másrészt anyagi megbecsülést is biztosítson számukra.

A kialakult helyzetről korábbi cikkünkben foglalkoztunk: https://merce.hu/2026/09/04/nem-latjuk-azt-hogy-pezsgot-kene-bontani-hianyoljak-a-konkretumokat-a-szocialis-dolgozok-magyar-peter-igeretebol/

Kép: Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete, 2025. október