Egészségnap
Egészségnap a SZÁD-BMSZKI Alapszervezetnél
Jó példa arra, hogy mi mindent tehet a szakszervezet a dolgozók jólétéért a BMSZKI-s egészségnap, amelyet szakszervezetünk helyi alapszervezete immár másodízben rendezett meg.
Az eseményre a BMSZKI közel 200 munkatársa regisztrált, akik többek között Hepatitis C és HIV szűrésen vehettek részt a HepaGo projekt jóvoltából, COPD szűrésen a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak hála, de lehetőség volt testtömeg index, vércukor, vérnyomás és egyéb mérésekre is egészséges ételek fogyasztása mellett a Mozgó misszió és az Életmóddal az Egészségért Alapítvány szervezésében. A nőgyógyászati vizsgálatot és rákszűrést a Katolikus Karitász, a fogászati vizsgálatot pedig a Haris Fogászat biztosította. Ezeken kívül a dolgozók konzultálhattak munkahelyi mentálhigiénés szakemberrel az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület mentálhigiénés szakemberrel és dietetikussal a Semmelweis Egyetem szervezésében, egyeztethettek háziorvosokkal, belgyógyászokkal, továbbá az ANKA optika jóvoltából optikussal is, ahonnan szemüveget is rendelhettek kedvezményesen.
A BMSZKI Könyves Kálmán körúti komplexumának munkatársai, valamint az egészségügyi centrumok szakemberei, illetve több BMSZKI szakember is programokat vezetett.
Az esemény résztvevői az egészségügyi programokon túl csoportos relaxációs tréningen is ellazulhattak, vagy akár pedikűr szolgáltatáson is kényeztethették magukat gyógytornász és gyógymasszőr lehetősége mellett. Volt közös torna és jóga, és háztáji készítményeket is kóstolhattak a Közelítő Egyesület és a Pécsi Kosárközösség jóvoltából. Az ízletes ebédet az Ételt az Életért Alapítvány – Food for Life Hungarynak köszönhetjük.
Több kolléga adott vért a Magyar Vöröskereszt által megvalósult véradáson. Néhány kolléga visszajelzése:
„Azért így más várakozni a váróban, mint idegenekkel körülvéve”
„Ez valami fantasztikus volt, köszönöm!”
„Sok szervezet segített, igazi összefogás volt.”
„Elképesztően színvonalas volt, ugye jövőre is lesz?”
„Nem mertem volna egyedül vért adni, de a kollégák bejöttek velem. Első véradó voltam, köszönöm.”
„…ezek az ételek… Köszönöm a gasztro élményt is!”
„Mozgás, ételek, szűrések, lelki jólét. Mindenre gondoltatok, köszönöm…”
„Évek óta nem voltam nőgyógyásznál, és nagyon kellemesen csalódtam. Köszönöm a biztonságot!”
„Olyan eredményeim lettek, nem gondoltam volna… köszönöm!”
„Végre, megint láttam sok BMSZKI-s arcot egy helyen!”
Köszönjük támogatóink segítségét, munkatársainknak pedig a részvételt! „Mert a dolgozó egészsége, mindannyiunk érdeke!”
Telefon
06 70 410 3294
Adószám
18727906-1-13
KÖVESS MINKET
szad.erdekvedelem@
gmail.com
Cím
2011 Budakalász,
Magyar utca 52.
Bankszámlaszám
Gránit Bank
12100011-17811802